Ismét megemlékeztünk a Tisza élővilágának Emléknapjáról
A Tisza csodálatos élővilága egy szomorú, katasztrófával felérő esemény után kapott Emléknapot.
Éppen 20 éve történt, amikor a román Nagybánya környéki ércbányák meddőhányójából aranyat és ezüstöt kivonó Aurul román-kanadai vegyesvállalat zagytározójának gátja 25 méteren átszakadt és 100 ezer m3 cianiddal szennyezett víz zúdult a Lápos folyóba, onnan a Szamosba, majd a Tiszába. A 40 km hosszan elnyúló cianidfolt 2 hét alatt vonult le a Tiszán felbecsülhetetlen károkat okozva a folyó ökoszisztémájában.
A magyar vízügyi szakemberek mindent megtettek a kár enyhítéséért, a környező települések ivóvizének megóvásáért, a tonnaszámra elpusztult halak folyóból történő eltávolításáért.
Mindenki az élővilágért, az ökoszisztéma állapotáért aggódott. A legkritikusabb élőlény, a TISZAVIRÁG túlélte a katasztrófát, tehát a természet ismét megmutatta erejét.
A tavalyi megemlékezés után ismét megszervezésre került az Emléknap, a Városszépítő Egyesület és a Művelődési központ szervezésében.
A két, Tiszával kapcsolatos előadót a legilletékesebb helyről, a KÖTIVÍZIG szakembereiből hívtuk meg.
Horváth Béla vízmérnök előadásának címe: Amit elvettünk és visszaadtunk a Tiszának címet viselte. Mondandója a Tisza folyó méltatásával kezdődött, amelyet legjobban az alábbi sorok fejeznek ki.
„Az ország négy folyója közül a Tiszát érti meg és szereti legjobban a magyar, annak a mentén volt legalaposabb a honfoglalás.
A Tisza, a magyar ősfolyó, a magyar Nílus, mely magyar dalt, magyar mondákat vet ki zsombékos partjára; a magyar nép rokoni bensőségben él a Tisza folyóval, párhuzamot von a saját és a folyó kiszámíthatatlan temperamentuma között, összeveti a maga észjárását a Tisza szeszélyes folyásával. Büszkeséggel elegyes méltatlankodásban emlékezik meg a folyó rakoncátlankodásairól is. Úgy van a Dunával, mint átutazó szép királynővel, csodálattal tekint rá, de lelkének dalait a Tiszára önti.”
Az előadó térképeken vezette le a vízrajzi hálózat változásait, csodálatos korabeli rajzokon láthattuk az ártéri gazdálkodás életképeit. A jelenlévők megismerhették a fokgazdálkodást, majd az első próbálkozásokat a Tiszai árvizek pusztításainak mérséklésére. Az első Mírhó gát építésének kudarcát, majd a 2. gát megépítését a „Hatkunság” összefogásának eredményeként. (Karcag, Kisújszállás, Kunhegyes, Kenderes, Kunszentmárton, Túrkeve lakosai építették meg a Nagykunság árvízmentesítésének legjelentősebb gátját, a Mírhó gátat 1785-87 között, 1350 m hosszan.)
A török hódoltság 150 éve alatt „ a táj a régi természeti rendszeréhez képest katasztrofálisan leromlott állapotában lakosságát nem bírta eltartani”, mert az elnéptelenedett területekre történő betelepítések hatására megnőtt a lakosság, amely művelte, hasznosította volna az Alföld termékeny talaját.
E kettősség feloldására Széchenyi István a vízrendezésben, vízgazdálkodásban látta meg a lehetőséget.
Vásárhelyi Pál koncepciója alapján kezdődött el a munka 1846. augusztus 27.-én Tiszadobnál, amely a kanyarulatok átvágására alapult az áradások gyors levezetése érdekében.
Vásárhelyi – e témában folytatott vita hevében bekövetkezett halála után – a másik elképzelést is beépítették a munkafolyamatokba, amely a gátépítésekre helyezte a hangsúlyt. Végül a munkát 1908-ban fejezték be. Korabeli fotókon láthattuk az „Isten napszámosait”, a kubikosokat, akik talicskával, kézi erővel vitték végbe a Tisza szabályozás gigantikus munkáját.
- Néhány adat:
1850 –ben 800 ezer ha mentesített terület 1 300 km védvonalon - 1900-ban 3,5 millió hektár 6.340 km hosszú védvonalon.
Láttunk – szemléltetésként – térképeket, amelyek a Tisza, a táj, a települések nagyságának változásait mutatták be 1846-tól napjainkig.
S a nagy ellentmondás. Kvassay Jenő vízmérnök 1875-ben ezt írta: ….utódaink útja és a mi eddigi utunk egymással homlokegyenest ellenkeznek: míg mi folyóink szabályozásával azok vizét gyorsan levezetni törekedtünk, addig unokáink gátakkal fogják azokat torlasztani és az országban visszatartani. Lehetőleg sokat és nagy területeket öntözni…”
Ennek szellemében indult el a VTT (Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése). Mivel a gátak további emelése hatalmas költségeket emésztett volna fel (pl. hidak, műtárgyak átépítése), ár-apasztó tározók építése mutatkozott jó megoldásnak. (Ekkor a káros vízmennyiséget – amely már pl. településeket öntene el – a folyók mentén (a lapos részeken) újonnan kiépített tározókba eresztik ki, majd visszaengedik a folyóba.)
Erre az intézkedésre már csak azért is szükség volt, mert a 2000-es év árvízszintjét még egyszer megfogni szakmailag elképzelhetetlen lenne.
Kérdésre válaszolva az előadó elmondta: a Tisza meder kotrása két okból marad el. Egyrészt a természetvédelmi szakemberek az élővilág védelme érdekében megtiltanák, másrészt már nincs a Tiszán hajózás, ami érdekében kellene.
A másik előadó Ficzere András erdőmérnök, a Galéria/gallér erdők szerepéről és jelentőségéről beszélt. Arról a folyó partvonalát követő helyenként 10-, máshol akár 100 m széles erdősávról, amelyek zömmel nyár-, és fűz véd-erdők. (Bár más fafajok is előfordulnak, de ezek a meghatározóak.) Jó volt hallani, hogy „a Kikörétől Tiszaugig terjedő Tisza ártér még őrzi a Tisza-menti táj jellegzetes képét, és gazdag természeti értékekben”.
Érdekes volt térképeken, légifelvételeken látni az un. „Vezsenyi kanyar” galériaerdőinek változásait. Csodálatos fotókon gyönyörködhettünk a Tisza és a galériaerdeinek változatain.
Megtudhattuk, hogy a galériaerdők fontos élőhelyek növényeknek, állatoknak, de vonulási útvonal szerepet is betöltenek a költözőmadaraknak, mintegy folyosóként szolgálnak. Az embernek nyújtott „szolgáltatásai” közül legjelentősebb a szabadidő eltöltésben betöltött szerepe. A forró napokon érezhető kellemes hűvös, a horgászat „eredménye”, stb. Más haszna még, hogy pl. a fűzvesszők, a vadontermő gyümölcsök, gyógynövények lelőhelyeként is szolgálnak.
A galéria-erdőknél is fontos azok megújítása. Leromlásuk után csak gondot, néha tragédiát okozhatnak – főként belterülethez közel eső folyószakaszokon – a leszakadó ágak, a kidőlő fák. A szakemberek pótlásokkal, természetes megújulások ápolásával segítik a természetet.
Szó esett az invazív fajokról is. Ehhez kapcsolódóan több kérdés is elhangzott a hallgatóság köréből. A szakember elmondta, hogy az invazív fajok betelepülése sajnos a legtöbb esetben emberi tevékenység következménye. Visszaszorításuk nehéz, a legtöbb esetben sajnos már lehetetlen.
Bodzsár József („fadoktor”) hozzászólásában elmondta, hogy sikeres amerikai kísérletek zajlanak a fák beinjektálásra, hogy azok csíraképtelen magvakat teremjenek. Ebben az esetben maga a fa megmarad, de az invazív fafajokra jellemző rengeteg mag nem csírázik ki, nem szaporítja a fajt.
Ezt követően a Klímabarát Települések Szövetségének projektmenedzsere Teveli-Horváth Dorottya ismertette a Szövetség munkáját, és bemutatta a – pályázati forrásból – Rákócziújfaluban megvalósítás előtt álló Természetes vízmegtartó megoldások tervet. Melyek is a természetes vízmegtartás előnyei? Kisléptékű, azaz olcsó; természetközeli megoldást tartamaz, azaz nem beton; hosszútávon fenntartható; jövőbemutató.
Mindannyian megállapíthattuk, hogy a rákócziújfalui, ill. a másik, már megvalósult projekt (Rúzsa) területével azonos adottságú, és állapotú területünk nekünk is van Martfűn, a Kérész utca végén lévő „tó” és környéke. Mivel a Klímabarát Települések Szövetségének Martfű is tagja, figyelmébe ajánljuk a helyi vezetőknek ezt a pályázatot, a megvalósulási formájával együtt.
Az összefoglalót készítette:
Vinczéné Balogh Magdolna
martfűi Városszépítő Egyesület
