Lezajlott a Ráday Mihály Város és Faluvédő Szövetség XLII. (42.) Találkozója és Szakmai Konferenciája

Lezajlott a Ráday Mihály Város és Faluvédő Szövetség XLII. (42.) Találkozója és Szakmai Konferenciája. Az idén Gyula – a Dél-Alföld gyöngyszeme – adott otthont a programnak. Remek helyszín volt, hiszen a város tele van különböző időszakokból származó épített és természeti örökségekkel. Ezért érthető, hogy a házigazdák azok elméleti és gyakorlati… folytatás>>>

Ismét érkeztek az ukrajnai testvérvárosunkból, Perecsényről gyerekek nyaralni Martfűre

Ismét érkeztek az ukrajnai testvérvárosunkból, Perecsényről gyerekek nyaralni Martfűre. Nyaralni, kikapcsolódni, új élményeket gyűjteni, barátságokat kötni.   Negyedik alkalommal hívja és várja Martfű vezetése, az intézményei, diáksága és lakossága a perecsényi gyerekeket. Cél, hogy ismerkedjenek meg Martfűvel, a nevezetességeinkkel, az itteni élettel, a helyi fiatalokkal. Az egy hetes programot Földi… folytatás>>>

Ismét fogadtuk a Törökbálinti Városszépítő Egyesület küldöttségét

Ismét fogadtuk a Törökbálinti Városszépítő Egyesület küldöttségét.Jöttek: többedjére. Láttak: sok-sok mindent. Győztek: kedvességükkel, érdeklődésükkel, barátságukkal. Nagy örömünkre szolgált, hogy – viszonozva a tavalyi törökbálinti látogatásunkat – elfogadták a meghívásunkat. Különösen azért, mert idén 15 éves az egyesületünk, amelynek létrejöttébe a törökbálintiak is „besegítettek”. Ezért is régi kapcsolat, néhányukkal már barátság… folytatás>>>

Martfűi gyerekek a budai várban

Lezajlott a Ráday Mihály Szövetség ifjúsági pályázatának díjkiosztója a Budapest Történeti Múzeum Barokk udvarán. 2024 őszén kezdődött, amikor a Szövetség kiírta – 34. alkalommal – a „Fiatalok az épített és természeti örökség védelméért” pályázatát 8 évestől 18 évesig gyerekek és fiatalok számára. A Martfűi Városszépítő Egyesület 11. éve szervezi helyben… folytatás>>>

140 éves a Pusztatenyő (ma Tiszatenyő) Kunszentmárton 130-as Vasút

140 éves a Pusztatenyő (ma Tiszatenyő) Kunszentmárton 130-as HÉV (azaz Helyi Érdekű Vasút). Ennek tiszteletére az egyesületünk egy kis ünnepséget szervezett. Kérdezte is a facebookon egy hölgy, hogy mire is vonatkozik ez? Az előzmény az, hogy 10 évvel ezelőtt volt 130 éves a 130-as vasútvonal. A számegyezés kínálta a lehetőséget,… folytatás>>>

Madarak és Fák napja. 1902-től. Magyarországon is.

Madarak és Fák napja. 1902-től. Magyarországon is. 1906 óta az iskolai oktatás/nevelés része. Minden évben május 10.-én. Tavaly egy nagyon „erős” madaras programunk volt Hajdú Tamás és szaktársai jóvoltából. Az idén a fáké volt a főszerep. Verssel, történeti visszaemlékezéssel és egy erdővel kapcsolatos, de különböző – a témához kapcsolódó –… folytatás>>>

A Rajzpályázat eredményhirdetéséről 2025

  A Rajzpályázat eredményhirdetéséről. Ez nem egy összefoglaló lesz részemről a Ráday Mihály Város és Faluvédő Szövetség által 43. alkalommal kiírt-, és a helyi fordulót az Egyesületünk által 11. alkalommal lebonyolított pályázatról, amely a Fiatalok az épített és természeti örökség védelméért címet viseli. Gyermekek és szülők részéről egyformán nagy érdeklődés… folytatás>>>

Vizes Élőhelyek Világnapja 2025

Vizes Élőhelyek Világnapja 2025 Nélkülözhetetlen kincsünk: a VÍZ!! A víz = élet. Ezt vallják sok különböző szakterület tudósai, de a mindennapokban is magunkon, növényeinken és állatainkon tapasztaljuk ennek igazságát. A csillagászok a naprendszerekben keringő bolygók közül azokon tételezik fel (a földihez hasonló) élet lehetőségét, amelyek az un. lakhatósági zónában vannak,… folytatás>>>

A Tisza Élővilágának Emléknapja 2025.Február 1.

A Tisza Élővilágának Emléknapja 2025.Február 1. Hasonlóan a korábbi évekhez, az idén is megrendezte egyesületünk a Tisza Élővilágának Emléknapját. (Csak zárójelben. Miért Emléknap 15 évvel az események után, amikor egyértelműen tapasztalhatjuk, hogy a Tisza nem halt meg, él és virágzik?! Hála – többek között – a TERMÉSZETNEK!) A program Kovács… folytatás>>>

Megtekinthetők a Vándorkiállítás képei 2025.január 20.-ig

2025.január 20.-ig megtekinthetők a Vándorkiállítás képei! A tizedik év az idei, hogy láthatják a martfűiek a Ráday Mihály Város és Faluvédő Szövetség által évente meghirdetett „Fiatalok az épített és természeti örökség védelméért” pályázat országos győztes képzőművészeti alkotásaiból összeállított Vándorkiállítás képeit. Nagy öröm, hogy a martfűiek megtekinthetik az idei pályázat országos… folytatás>>>