Ilyen még nem volt…. 40. Városszépítő tábor

Ilyen még nem volt…. Nem hatásvadásznak szántam a címet. Ilyen rendezvény valóban nem volt az országban, és ismereteink szerint nem is várható. A Kisújszállási Városvédő és Szépítő Egyesület rendezésében lezajlott a 40.-dik Városszépítő tábor. Megszakítás nélkül 1986 óta. Azaz ennyi évben végeztek a város közterületein, épületeiben különböző munkákat – virágtatók-,… folytatás>>>

Környezetvédelmi világnap – június 05.

Környezetvédelmi világnap – június 05. Az UNESCO, az ENSZ Nevelésügyi Tudományos és Kulturális Szervezete, 1971-ben az Ember és bioszféra (Man and Biosphere rövidítve (MAB) címmel kutatási programot indított a természeti környezet megóvásáért. A programot 1972. június 5-én, a Stockholmban tartott, “Ember és bioszféra” címet viselő ENSZ környezetvédelmi világkonferencián szentesítették a… folytatás>>>

Megbeszélés a martfűi Körforgalom virágosításáról

Megbeszélés a városvezetőkkel a 442-es út városunkban lévő Körforgalmának virágosításáról. 2026. február 20.-án megbeszélést folytattunk dr. Papp Antal polgármesterrel, dr. Molnár György jegyzővel, valamint Gondáné Erikával, akihez a város zöldfelületének témája is tartozik. Egyesületünket Forgács Józseffel és Sinka Gyulával képviseltük. A jelenlévők elé 3 variációt terjesztettünk: – élő, szárazság tűrő,… folytatás>>>

Martfű város zöldfelület fejlesztési javaslatai

Martfű város zöldfelület fejlesztési javaslatai Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! A nyár folyamán többen több településen megfordultunk, több vendéget fogadtunk, akiknek bemutattuk a városunkat. Közülük már voltak, akik korábban is jártak nálunk, tehát volt összehasonlítási alapjuk. Mi is, és vendégeink is megfordultak más kisebb és nagyobb városokban,… folytatás>>>

Beszámoló a Tisza Élővilágának Emléknapjáról

Beszámoló a Tisza Élővilágának Emléknapjáról. 2026.februr 2.-án – a Vizes Élőhelyek Világnapján – neves előadókkal, szépszámú érdeklődés mellett lezajlott a szokásos programunk, amely a Martfűi Szigeti legelő egyrészének vízzel történő elárasztása témáját járta körbe. Balogh Péter geográfus, gazdálkodó, a Vízválasztó Mozgalom elnöke előadásában arra világított rá, miért is van szükség… folytatás>>>

Vizes Élőhelyek Világnapja

Vizes Élőhelyek Világnapja – A Ramsari Egyezményt (hivatalos nevén: Egyezmény a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyekről, különösen, mint a vízimadarak tartózkodási helyéről) – az 1960-as években ornitológusok (madártani szakemberek) és természetvédelmi civil   szervezetek kezdeményezték, felismerve a vizes élőhelyek nemzetközi jelentőségét és a             gyorsuló ütemű pusztulását.  A 60-as években Európában… folytatás>>>

Évkezdés a városszépítőknél.

Évkezdés a városszépítőknél.  A hagyományokhoz híven a Martfűi Városszépítő Egyesületben az idén is Évnyitó összejövetellel kezdtük az évet. Az időjárás a kerékpáros, és a gyalogos közlekedést többeknek megnehezítette, de így is nagyon örülünk a hónak! Tőmondatokban elhangzott a 2025-ös év összefoglalója: pl. a Tisza Élővilágának Emléknapja, a Rajzpályázat eredményhirdetése, a… folytatás>>>

Adventi gyertyagyújtás

Adventi gyertyagyújtás Felkérést kaptunk a Művelődési Központ vezetőjétől, dr. Székácsné Tálas Gabriellától, hogy „fogadjuk örökbe” a 3. Adventi gyertyagyújtás eseményét. Elvállaltuk, és nagyon örülünk neki. Sok mosolyt, kedvességet, elismerést kaptunk az általunk kínáltakért cserébe. Bár sok szomszédnak, barátnak, ismerősnek szóltunk – nem lett tele a Szent István szobor előtti tér…. folytatás>>>

Megérkezett az idei Vándorkiállítás!

Megérkezett az idei Vándorkiállítás! 2025.december 4.Megnyilt a Ráday Mihály Város és Faluvádő Szövetség által hirdetett Fiatalok az épített és természeti örökség védelméért” pályázat legjobb képzőművészeti alkotásaiból összeállított Vándorkiállítás a Művelődési Központ emeleti Galériáján. Nagyon jó látni a sok szép, színes, fantázia dús, különböző technikával készült rajzokat, festményeket. Ezekből ötleteket kaphatnak tanárok, gyerekek, szülők,… folytatás>>>

Megállapodás madár-, és denevérodúk kihelyezéséről

Megállapodás madár-, és denevérodúk kihelyezéséről. 2025. december 7. Rendszeresen írunk pályázatokat, melyek nagy része Martfűvel kapcsolatos. 2025-ben az egyik pályázatunkban – a természetvédelem tárgyában – azt a célt céloztuk meg, hogy Martfű Madárbarát település legyen. Ennek keretén belül madárodúk telepítését és karbantartását vállalta a Madárfigyelő Szolnok Természetvédelmi Egyesület. Hajdú Tamás elnök úrral… folytatás>>>