Egy életút vége Eltemettük Ráday Mihályt.
A filmoperatőrt, rendezőt (pl.: Csontváry, Keménykalap és krumpliorr sorozat, Mednyánszky, A világ metrói, Bánk Bán, Johann Strauss: Denevér), televíziós szerkesztőt (pl.Unokáink sem fogják látni sorozat), fotóst, városvédőt.
A Budapesti Városvédő Egyesület alapító tagját (1982), majd örökös tiszteletbeli elnökét (2019 –től), a Város- és Faluvédők Szövetségének (1986-tól) elnökét, a Nemzeti Panteon Alapítvány társalapítóját.
Számtalan könyv szerzőjét / pl.: Unokáink sem fogják látni (1982), Városvédő beszédek (1989), Új városvédő beszédek (2001), Budapesti utcanevek (2013), Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékhelyei (társszerzőként 3 kötetben 2013-2020)/, 1848 szenvedélyes kutatóját-, íróját-, fotósát, a műemlékvédelem apostolát (Kezdeményezésére újultak meg: a Róth Miksa emlékház, a Centrál Kávéház, a Gresham palota.)
1985-től 1990-ig a Fővárosi Tanács, 1990 és 2002 között a Fővárosi Közgyűlés tagja, 1990-94 ig országgyűlési képviselő.
Munkásságát számtalan módon elismerték itthon és külföldön: pl: Balázs Bála díj 1979, Podmaniczky díj 1988, Pro Urbe Budapest díj 1990, Europa Nostra (Európai örökségvédelmi szervezet) díj 1994, Kossuth díj 1996, Táncsics Mihály díj 2005, a Magyar Filmkritikusok díja 2005, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje 2009, Hazám díj 2018, Budapest Díszpolgára 2021.
Szenvedélyes Ember volt, és könyörtelenül elkötelezett a védendő értékek iránt.
A meghívásomra 2018.május 31.-én járt Martfűn. Az Europa Nostra díjas magyar épületeket bemutató kiállítás megnyitására kértem fel. (Ő maga is megkapta a díjat).
Hát, nem jött be neki Martfű. 15-20 ember előtt volt kénytelen beszélni, pedig híreltük, reklámoztuk a kiállítást, a megnyitót az ő nevével, stb. Ezt szóvá is tette, mert – néha bántóan – nagyon őszinte ember is volt. A megnyitó után körbe vittem Martfűn, ill. elvittem oda, amiről azt hittem érdemes. A Kastélyszállónál, amikor meglátta a műanyag ablakokat, ki sem szállt a kocsiból. Nagyon rossz volt a véleménye.
Hasonlóképpen jártam a Bata lakóteleppel is. Kimondottan haragra gerjedt a látottakon. Ingerülten kérdezte, hogyan engedheti a városvezetés? Próbáltam tisztázni vele, miként alakult a lakások sorsa évtizedek alatt, hogy már azelőtt megkezdődött a lakások külsőjének az átalakítása, mielőtt „Helyi védettséget” kapott a telep, s hogy túl erős a martfűiekben az „én házam, az én váram” szellem. Nem sok sikerrel. Végig dohogta az utat Szolnokig, s a vonat sem rázta ki belőle a felháborodást, mert a legközelebbi Választmányi ülésen bizony elmondta az egész választmány előtt.Nem éreztem magam valami jól.
Sok martfűi gyerek is ismeri személyesen. Sőt kezet is fogtak vele, mert a „Fiatalok az épített és természeti értékekért” pályázat országos díjait mindig ő adta át, gratulálva a fiataloknak, akiket nagyon szeretett.
Hogyan lehet Tőle búcsúzni?
Hogyan látom én nélküle az „ügyet”? Azt mondja a közmondás, hogy „Pótolhatatlan ember nincs”. Az Ő esetében ez nem áll. Őt nem tudja EGY ember pótolni. Mert több embernyi munkát végzett hittel, lelkesedéssel, hatalmas tudással (egy élő lexikon volt), töretlenül akkor is, amikor elvették tőle a munkája alapját és kiteljesedését jelentő, az Unokáink sem fogják látni” tv sorozatát.
Két megjegyzés a gyászszertartásról. A búcsúztató szövegek után egy énekegyüttes énekelte „Az ugye eljönnek az angyalok” LGT számot. Igen eljöttek és elvitték a LELKÉT. Amint a hamvai visszakerültek az anyaföldbe, amint az összes virág rákerült a sírra, s mielőtt a tömeg oszlani kezdett 2-3 percig ESŐ hullott a gyászolókra. Még az Égiek is megsiratták, pedig hozzájuk ment.
Nagy feladatot hagytál ránk Mihály, az ittmaradottakra. Vinni tovább a „lángot”, őrizni az értékeket, hogy unokáink is láthassák.
Nyugodj békében!