A Martfűi Városszépítő Egyesület életéből
Augusztus 20.-a Martfűn nem csak Szent István, és az újkenyér ünnepe, hanem ilyenkor köszönti a város mindazokat a személyeket és közösségeket, akiket a városért végzett munkájuk alapján a Képviselő testület arra érdemesnek talált.
Az idén ebben a szellemben kapta meg egyesületünk a MARTFŰ VÁROSÉRT díjat, amely minden tagunknak, támogatónknak, szimpatizánsunknak nagy örömet okozott.
Nekünk elsősorban azért, mert ez a díj vissza igazolta azt a – részbeni – profilváltást, hogy nem feltétlenül a virágültetéssel kell foglalkoznunk. Annál fontosabb a természet-, és környezetvédelem témájában tenni, tanítani, nevelni, tájékoztatni táborokkal, pályázatokkal, előadásokkal. Egyetlen példa: többet ér néhány m2 terület bekapálásánál az, hogy sok-sok liter használt sütőolaj nem a Tiszában, vagy a talajban köt ki, hanem begyűjtésre és újra hasznosításra kerül, amely megszervezését egyesületünk kezdte és folyamatosan végzi.
Évente több „nyitott” rendezvényt szervezünk, amelyekre szeretettel várjuk a Martfűieket. Hívjuk és várjuk mindazokat, akik a természet-, és környezetvédelemben érdekeltek, szívügyüknek tekintik. Lehetnek tagok, támogatók rendszeresen, vagy alkalmanként, hivatalosan, vagy anonim.
Segíthetik munkánkat javaslatokkal, ötletekkel is, amelyeket anyagi-, vagy fizikai lehetőségeinkhez mérten igyekszünk megvalósítani.
Munkánkról részletesen a honlapunkon olvashatnak: https://varosszepito-martfu.hu/
Vinczéné Balogh Magdolna
elnök
MARTFŰ VÁROSÉRT DÍJ LAUDÁCIÓJA
A Martfűi Városszépítő Egyesület 2010-ben 14 taggal került bejegyzésre, és az elmúlt évek alatt városunk példamutató közösségévé fejlődött. Ma már 47 tagot számlálnak. Színvonalas szakmai munkájuk nyomán megszépülnek városunk zöldfelületei, közterületei. Az évek során az egyesület munkája a természetvédelem irányába tolódott el, s ennek keretében madárodúkat, denevér-, és sünszállást, darázsgarázst helyeztek ki az állatok védelmében, illetve elindították és bonyolítják a városban, a környezetvédelem jegyében, a használt sütő-olajgyűjtést. Annak érdekében, hogy a felnövekvő generációk is tovább vigyék ezeket az értékeket, évente táborokat és rajzpályázatokat szerveznek, hogy megismertessék a fiatalokkal a városszépítő munka örömteli feladatait. Tíz Városszépítő Gyermektábor fűződik a nevükhöz. Rendszeresen szerveznek környezetvédelmi, természetvédelmi programokat. Céljuk a városkép folyamatos fejlesztése, természet-közelivé formálása, barátságos közösségi terek kialakítása, megörökölt köztéri értékeink megőrzése az utókor számára. Hetedik éve kapnak tőlük a ballagó 8. osztályosok egy Martfű kiadványt, amely emlékezteti őket városunkra és iskolájukra. Lelkes és fáradhatatlan munkájuk nagy értéket jelent mindannyiunk számára, melynek elismeréseként részesülnek a Martfű Városért Díj-ban, amelyhez szeretettel gratulálunk!