MARTFŰ VÁROSÉRT DÍJBAN részesült egyesületünk

Megosztás

MARTFŰ VÁROSÉRT DÍJBAN részesült egyesületünk, a Martfűi Városszépítő Egyesület
Röviden az egyesületünk eddig végzett munkájáról.


Egyesületünk 2010-ben a nagymúltú Törökbálinti Városszépítő Egyesület segítségével alakult, majd a hasonló értékű Kisújszállási Városvédő és Szépítő Egyesület nyomdokain haladt tovább.

A kezdeti időben a „városszépítő” vonal dominált (Szolnoki úti virág-, és cserjeültetések, a Gazdasági városrész játszóterének Közösségi térré alakítása, a Művelődési Központ körüli parkok növénypótlása, stb.). A technikai (öntözés) hiányosságok miatt azonban ezek az akciók nem hozták a kívánt eredményt, ezért lépésről – lépésre irányt váltottunk a gyerekek felé.

A gyerekek természettudatos szemléletének fejlesztése érdekében tettük az alábbiakat:
– megszerveztük az első Városszépítő tábort, majd a siker miatt folytatva, az idén már a 10.-t. Ezekben a gyerekek felnőttek irányításával különböző helyeken szépítették a várost növényápolással, térbútorok karbantartásával.
– bekapcsolódtunk a (ma már) Ráday Mihály Város és Faluvédő Szövetség által hirdetett épített és természeti örökségünk védelmét bemutató rajzpályázatba. Ebből is a 10. – t bonyolítottuk az idén. Évente átlagosan 100 gyerek rajzolt a helyi fordulóba, az országos megmérettetésen pedig 10-12 gyerek kapott díjat.
– Az országos díjazott alkotások évente bemutatásra kerültek a Művelődési Központ Galériáján.
 – az idén 7. alkalommal kaptak a ballagó 8. osztályos tanulók tőlünk egy Martfű, a mi városunk kiadványt, amelyben a Martfűről szóló ismeretek mellett a tanulók és tanárok nevei is szerepelnek.
– amikor lehetőségünk volt, pályázatból szerveztünk Természetvédelmi táborokat, ahol megismerkedtek pl. az ivó-, és szennyvíz témával; a szemét-, hulladék gyűjtés- és feldolgozással; a fák jelentőségével; a Tisza szerepével, stb. De volt Civilvezető képző táborunk is, valamint egy többgenerációs, amikor Nagyszülők és Unokák ismerkedtek a múlttal, és a jelen „kütyüjeivel”.
Egyéb programjaink, és tevékenységeink:
 – a Madarak és Fák Napja szervezése iskolásoknak indult, majd sikeres városi rendezvény lett belőle.
– szervezzük a Tisza Élővilágának Napját jeles külső előadókkal az egész város lakosságának.
– pályázati pénzből felújítottuk a Keszlerffy kúria előtti Kövér keresztet, melynek a környezetét folyamatosan ápoljuk.
– Két fedett pihenőt helyeztünk le a Tisza parton az ott sétálók számára, amelyeket rendszeresen felújítunk.
– a Ráday Mihály Város és Faluvédő Szövetség évenként megrendezett Országos Konferenciáján és Találkozóján rendszeresen képviseltettük magunkat, és beszámoltunk a munkánkról. Kérésre elsősorban a Városszépítő táborok gyakorlati kivitelezéséről.
– Szervezzük a Magyarország Legszebb Konyhakertje akció helyi fordulóját, részt vettünk mások által szervezett TeSzedd-, Autómentes Nap-, a Föld Órája-, a Föld Napja programokon.
– megtiszteljük történelmünk nagy eseményeit a városi rendezvényeken való megjelenésünkkel és koszorúzással.
– kapcsolatot tartunk más hasonló Egyesületekkel: Törökbálint, Cegléd, Kisújszállás.

A jövőben kissé átformáljuk a témaköröket, mert a fiatal tagjaink elfoglaltságaikra való tekintettel kevesen vannak az egyesületben, az idősek pedig néhány programot nem tudnak felvállalni.

Vinczéné Balogh Magdolna
elnök

MARTFŰ VÁROSÉRT DÍJBAN részesült egyesületünk
« A 2 »

Megosztás

Hozzászólások

hozzászólás

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.