• Érdekes információkat olvashat az Ez + Az alatt!

Arany Fácán Sörfesztivál Martfű

Megosztás

Felelevenítette a régi hagyományt a Heineken Hungaria Sörgyárak Zrt. azzal, hogy ismét Sörfesztivált hirdetett a martfűi- és környékbeli lakosoknak.

A 2015. augusztus 17-én megrendezett ünnepi szimpózium és jubileumi programok után most szombaton a nagyközönséggel ünnepelte harmincadik születésnapját a Martfűi Sörgyár. A látogatók előtt megnyitott sörgyárral, saját sörfesztivállal, teltházas koncertekkel és tűzijátékkal ért véget a jubileumi rendezvénysorozat szeptember 26-án. A sörfesztivál teljes bevételét – a Heineken felajánlásában –, a látogatók szavazatai alapján a Martfűi Városszépítő Egyesület vehette át.

A HEINEKEN Hungária az évek során Martfű meghatározó gazdasági szereplője lett. A város munkaképes korú lakosságának 1,6 százalékát foglalkoztatja a sörgyár, a martfűi önkormányzat bevételeinek közel húsz százalékát a HEINEKEN adja. A cég két sörgyárában, a közel 120 éves Soproni Sörgyárban és Martfűn állítja elő termékeit, a hazai mellett számos külföldi piacra is. A HEINEKEN Hungária hazánkban a második, a világon pedig a harmadik legnagyobb sörgyártó vállalat. A Martfűi Sörgyárban készül a világ innovációnak számító Soproni Frissen Csapolt.

A sörkóstolással egybekötött gyártúra után a programok a főtéren folytatódtak, ahol a Kunszentmártoni Fúvószenekar, majd az Animal Cannibals csalogatta a közönséget a színpad elé.

Több ezren tombolták végig a fergeteges Magna Cum Laude koncertet, melyen a népszerű slágerek mellett elhangzott a Tájról Tájra című dal is. Az új szerzeményben, azon öt hazai település, köztük Martfű szépségeit éneklik meg, amelyek a legtöbb szavazatot gyűjtötték be.

Erre invitálta a Martfűi Média a városi honlapon az olvasókat:

http://www.martfu.hu/index.php?module=news&action=show&nid=217081

Majd így számolt be az eseményről:

http://www.martfu.hu/index.php?module=news&action=show&nid=217306

Mint olvashatták, a meghirdetett közönségszavazást egyesületünk nyerte meg. Ez a tény meghatározza további feladatainkat.


Megosztás
Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük