• Adó 1%

Természetvédelmi tábor 4. nap

Természetvédelmi tábor 4. nap Ezt a napot a Tisza mellékfolyójának, a Körösnek szenteltük. Először a Körös-völgyi Látogatóközpontba és Állatparkba látogattunk el, ahol a Holt-Körös kanyarulatában nagyon természetközeli-, és állat-barát módon elhelyezett körülmények között nézhettük meg a Kárpát-medence állatfajainak egy részét. Volt ott – a 40 féle állatfaj között pl. róka,… folytatás>>>

Természetvédelmi tábor 3. nap

Természetvédelmi tábor 3. nap Ezen a napon az emberek mindennapi életének két végletét tárgyaltuk meg. A műanyagszemét, a mikro-műanyagok problémáját az ember életében, és egy óhajtott jövőt, a biokertészkedés alapelveit, gyakorlati lépéseit. Az első téma a gyerekek zömének teljesen új volt. A szemét problémáját ők is ismerik, (otthon és az… folytatás>>>

Természetvédelmi tábor 2. nap

Természetvédelmi tábor 2. nap. Kint tombolt a hőség, csúcsot döntött a páratartalom és a sár, – no és a szúnyogok – ezért a kinti foglalkozásokat kénytelenek voltunk bentiekre cserélni. Második nap azzal ismerkedtek a gyerekek és felnőttek, hogy mit ad a Tisza és a Tisza part, mit kapunk a Tiszától,… folytatás>>>

Természetvédelmi tábor 1. nap

Természetvédelmi tábor 1 nap Egyesületünk életében ez lesz a 2. Természetvédelmi tábor. Az AKE Debrecen adott lehetőséget, hogy ismét pályázzunk. Sikerült, nyertünk. Ebbe a táborba zömmel az előző heti Városszépítő táborból jöttek, de lett néhány új gyerek is. Újdonság, hogy felnőttek is vannak velünk. Így hirdettük meg a tábort. Az… folytatás>>>

A városszépítők és az iskolások

A városszépítők és az iskolások Városszépítőként két irányvonalat követünk. Egyik a város „szebbé tétele”, a másik, a gyerekek természet- és környezettudatos ismereteinek bővítése, gondolkodásának formálása ebben a témában. Nem csak jól hangzó, üres kijelentés ez. Példa rá, hogy május végével kezdődően egymást követik a közös programok. Először a „Fiatalok az épített és természeti… folytatás>>>

5. VÁROSSZÉPÍTŐ GYERMEKTÁBOR 2019.

5. VÁROSSZÉPÍTŐ GYERMEKTÁBOR 2019. Anno 2015-ben, amikor először gondoltunk rá komolyan, hogy mi is szervezzünk Városszépítő Gyermektáborokat, nem gondoltuk, milyen hamar elérünk az 5.-ig. Ezt a gyerek-felnőtt egyhetes elfoglaltságot ismertem Kisújszállásról (szülővárosomból), de igazából akkor tudtam meg róla többet, amikor 2014 – ben beléptünk a Város- és Faluvédők Szövetségébe, Ráday… folytatás>>>

Műanyagszemét és az albatrosz fiókák

Műanyagszemét és az albatrosz fiókák Mindenkinek kötelezővé kellene tenni a dokumentumfilm megnézését. Egyeseknek naponta!! (kemény videó ***) A legtöbb albatroszfaj az Antarktisz, Ausztrália, Dél-Afrika és Dél-Amerika körülötti nyílt vizeken él. Ezek inkább sarkvidéki vizek, albatroszok nem nagyon élnek trópusi vizeken, a galápagosi albatrosz (Phoebastria irrorata) az egyetlen faj, amely a… folytatás>>>

Olcsón lakni: emberek, akik szemétből építenek maguknak házat

Olcsón lakni: emberek, akik szemétből építenek maguknak házat Hulladékból lakóházat? Hulladékból lakóházat? Abszurdnak hangzik az ötlet, pedig nem az, ilyen épületek tényleg léteznek. Az Earthship-házakban a falak, téglák és betonelemek helyett kidobott gumiabroncsokból, műanyag palackokból és sörösdobozokból állnak. Ráadásul ezek a házak teljesen önfenntartóak, ami azt jelenti, hogy vezetékes gáz,… folytatás>>>

Rádióriport a Martfűi Városszépítő Egyesület elnökével az aktív rádióban

Aktív Rádió Szolnok 92,2 Rádióriport A Kultúr Klub vasárnap esti műsorához interjút készített Hajdú Csaba Vinczéné Balogh Magdolnával, az egyesület elnökével. Az adásban szó esett az egyesület életének aktuális történéseiről. Többek között mivel foglalkozik az egyesület, milyen pályázatokban vesz részt, milyen táborokat szervezett és szervez, stb.

Martfűi dolgozat is díjat kapott Budapesten

Martfűi dolgozat is díjat kapott Budapesten. 2019.május 25.-én zajlott Budapesten a Budapest Történeti Múzeum Barokk udvarán az „Ifjúság az épített és természeti értékeink védelméért” című pályázat díjkiosztója. Nagy örömünkre az idén a helyi fordulónkra írásos dolgozat is készült. Rónyai Dominik 7.a osztályos tanuló „Az én Dédim” címmel írt a most… folytatás>>>