Ismét Martfűn járt a Törökbálinti Városszépítő Egyesület küldöttsége

Megosztás

Évek óta tart a kapcsolat. (Eredetileg a példát is ők adták a megalakulásra.) Ma már többet jelent mindkét egyesület tagságának egyszerű találkozásnál egy-egy kölcsönös látogatás.

Igyekeztünk olyan programot összeállítani, amelyben mindenkinek (akik már jártak itt, azoknak is), legyen élmény. A végén kijelentették, hogy sikerült. Ezért mindenkinek köszönet jár, akik ebben segítettek! Megérdemlik, hogy név szerint megemlítsem őket.

Az idén hétköznap jöttek, ezért sikerült régi kívánságukat teljesíteni. Engedélyt kértünk egy látogatásra a Lorenz Kft-től, és egy tökéletes bemutatást kaptunk Benkéné Edittől. Simon Mária is segített, hogy lépésről lépésre megismerjék a cipőkészítés menetét. Mindenki nagyon értékelte. Szétnéztek, és vásároltak is a cipőboltokban.

Örültek a műteremlátogatásnak Gyurcsek Ferenc szobrászművésznél, és megcsodálták a Kézművesházban Hídvégi Edit magángyűjteményét.

A Martfűi Helytörténeti Gyűjteményt Eiler Zita muzeológus mutatta be. A Ba’ta időkből leginkább a dolgozókról való gondoskodás, az emberközpontúság ragadta meg őket. Akik már látták néhány éve a kiállítást, ők „szegényebbnek” érzik az újhullámos berendezést. (Velem együtt.)

Mindannyijuknak nagy élmény volt a Szent Tamás templom. A történetét Kovácsik Antal plébániavezető ismertette, az orgonát Kovácsikné Anna szólaltatta meg három zeneszám erejéig. Hatását még órák múlva is emlegették.

A Szent István szobor, és az Időkapu megtekintése is szerepelt a programban. Ebben segítségünkre volt az alkotó: Gyurcsek Ferenc szobrászművész.

Este a Tisza Cipő Horgásztanyán láttuk őket vendégül. Az Alföld gasztronómiájának két ikonikus fogását, az öreglebbencset (slambucnak is mondják), és a ferdinándot (egy kelt tészta) készítették el az egyesületi tagok: Kardosné Kovács Marianna, Pálinkásné Kata, Pásztor Gyula, Pálinkás Pál és Hári Antal. A vendégek közül volt, aki most evett ezekből a fogásokból először, volt, akik kifejezetten kérték az öreglebbencset.

A vendégek finom pálinkákat és borokat hoztak összehasonlításként az itteni ízekkel. Beszélgetések a régi és új ismerősökkel, baráti-, és szakmai véleménycserék zajlottak órákon át. Éppen úgy, mint amikor mi járunk Törökbálinton. Ismét kaptunk meghívást egy látogatásra, hogy ott folytathassuk a kapcsolatunkat, ahol most abbahagytuk.

Vinczéné Balogh Magdolna
elnök

Képgaléria>>>>


Megosztás
Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük