Látogatás a Ceglédi Városszépítő Egyesületnél

Látogatás a Ceglédi Városszépítő Egyesületnél

2016.07.18 Látogatás a Ceglédi Városszépítő Egyesületnél Meghívást kaptunk a Ceglédi Városszépítő Egyesület vezetőségétől még januárban, amikor ismét hozzájuk ment a Városvédők és Szépítők Országos Ifjúsági Pályázatának nálunk kiállított anyaga. Nekünk már volt alkalmunk megmutatni városunk nevezetességeit, most ezt Ők tették meg azután, hogy – a városközpontban állandó jelleggel működő irodájukban… folytatás>>>

Lezajlott a második Városszépítő Gyermektábor

2016.06.20 Meghirdettük, megszerveztük, lezajlott! A továbblépéshez kíváncsiak voltunk a résztvevő gyerekek véleményére, ezért egy „körinterjú” készült velük. Amit megkérdeztünk: miért jöttél –  ismét (azoktól, akik tavaly is voltak), mi tetszett – mi nem, min változtassunk, jönnél-e jövőre is? Amire egységes volt a válasz: Nem tetszett: Nagyon meleg volt! Hiába mentünk… folytatás>>>

Látogatás Túrkevén, a Nimfea természetvédelmi Egyesületnél

2016.06.20 Látogatás Túrkevén, az elnökség néhány tagja ellátogatott Túrkevére, a Nimfea Természetvédelmi Egyesülethez több célból. Mindenek előtt – a már évek óta meglévő kapcsolat révén – az új eredményekről beszélgettünk Barna Tamással, a Fekete István Oktató Központ vezetőjével. Előző ottjártunk óta elkészült a „Mezítlábas Ösvény”, és kész lett a Kisállat… folytatás>>>

Családi és Sportnap a József Attila Általános Iskolában

Családi és Sportnap a József Attila Általános Iskolában 2016.06.14 A hagyományoknak megfelelően az idén is meghirdette az Iskola vezetése a tanulók és a szülők körében is népszerű  programot. Mindenki készült: a pedagógusok, a gyerekek, a szülők. Sok vidám játékkal, vetélkedővel, külön a felsősöknek és az alsósoknak. És mi is összeszedtük… folytatás>>>

Ismét jó volt martfűinek lenni 16 alkotás nyert különböző díjat

Ismét jó volt martfűinek lenni 16 alkotás nyert különböző díjat

Ismét jó volt martfűinek lenni 16 alkotás nyert különböző díjat A márciusi lapszámban már írtunk arról, hogy a Martfűi Városszépítő Egyesület ebben az évben is csatlakozott a Városvédők és Szépítők Országos Szövetségének pályázati kiírásához. Abban a fiatalokat szólította meg, hogy a természettel és a környezetükkel kapcsolatban rajzoljanak, írjanak, fotózzanak, kinek… folytatás>>>

Az idén is részt vettünk a martfűi városi majálison

Az idén is részt vettünk a martfűi városi majálison

2016.05.01 Az idén is részt vettünk a martfűi városi majálison Kicsit másként. A sok munka után jobban gondoltunk magunkra. Főztünk, beneveztünk a Főzőversenyre, kaptunk elismerést. Beszélgettünk, meglátogattuk a többi sátorban jelenlévő ismerősöket, néztük a műsort, stb. Nyitva volt ugyan a Zöld Sátor, de most nem vittünk új témát. Érezték is… folytatás>>>

Fiatalok az épített és természeti értékek védelméért természettel kapcsolatos pályázat

Fiatalok az épített és természeti értékek védelméért. Lezajlott, a gyerekeknek kiírt, a természettel kapcsolatos pályázat. Mint azt a tavalyi évben megígértük, erre az évre is meghirdettük a Fiatalok az épített és természeti értékek védelméért címmel, a Hungaria Nostra által kiírt pályázat martfűi fordulóját. Az általános iskolás gyerekek tanáraikkal együtt –… folytatás>>>

Nem csak a nyuszi hozta Húsvéti gyermekprogram

Nem csak a nyuszi hozta Húsvéti gyermekprogram

Nem csak a nyuszi hozta Húsvéti gyermekprogram A gyermekek örömét szolgáló izgalmas húsvéti program, Frits Niessen és felesége kedves gesztusaként, pár éve indított Martfűn új hagyományt. Az izgalmas, játékos rendezvény a gyerekek és a családok körében is gyors népszerűségnek indult, egyre több vendéget csalogatva a Húsvéti ünnepkörben a Szent István… folytatás>>>

Megemlékezés az 1848-1849-es szabadságharcról

Megemlékezés az 1848-1849-es szabadságharcról

Megemlékezés az 1848-1849-es szabadságharcról Ismét eltelt egy év, de a jelenlevők hasonló torokszorító érzésekkel, megilletődve – a hősök tetteitől, az ünnepi beszéd szavaitól – álltak a megemlékezés alatt, mint egy évvel ezelőtt. Petőfi Sándor 1848. március 15-én délután “Le az esernyőkkel, mi lesz, ha golyózáporok közt kell majd helytállni” felkiáltással rótta… folytatás>>>

A nagy találkozás Értékes vándorkiállítás Martfűn

A nagy találkozás Értékes vándorkiállítás Martfűn

A nagy találkozás Értékes vándorkiállítás Martfűn A Városvédők és Szépítők Országos Találkozóin évről-évre módja van a résztvevőknek vándorkiállítások megtekintésére. Ezeket Millisits Máté művészettörténész állítja össze, írja az összekötő szöveget, válogatja a fotókat, stb. Ezért időről-időre sok elismerést kap a kiállítások megtekintőitől. Nagy örömömre szolgált, hogy a Fiatalok az épített- és… folytatás>>>