Ismét két tábort szerveztek a városszépítősök!
Elkezdődött az augusztus, vele a nyár második fele.
Vannak, akik eddig pihentek, szétnéztek a világban, unokáztak és hasonlók. Mások dolgoztak. Vagy a munkahelyükön, vagy saját vállalkozásban. Mi városszépítősök táboroztattunk. Az idei évben is két tábort sikerült megszerveznünk.
Első héten a Városszépítő tábor zajlott. 15 általános-, és középiskolás jött, hogy szépítsék a várost, együtt legyenek a megszokott társakkal, gyerekekkel, felnőttekkel. Nagy visszaigazolás számunkra, hogy többen már 5. évben (a másik táborokkal együtt 7 alkalommal) voltak velünk! Most is 4-5 gyerekkel 1-1 városszépítő tag, vagy szimpatizáns dolgozott délelőttönként.
A nyár – egyik – legmelegebb napjait éltük meg, kapálva, gyomlálva. A gyerekekkel szembeni tisztesség úgy kívánja, hogy leírjam. Egyáltalán nem tudták megérteni a Szolnoki út Virág úttól lefele lakók egy (sajnos nagyobb) részét. Azok a gyerekek főként nem, akik kertesházban laknak, és természetes, hogy a kőútig ők tartják rendben a közterületet, vágják a füvet, sokan virágot, rózsákat, fákat ültettek, melyeket folyamatosan ápolnak, rendben tartanak. A leírt szakaszon pedig az egyesület által pályázaton elnyert pénzből, a házak előtt végig ültetett – változó időben nyíló, különböző színű virágú, -termésű – cserjesort NEM GONDOZZÁK! „Majd a város” mentalitás az uralkodó, amellyel nagyon rossz példát mutatnak felnőttnek, gyereknek egyaránt! Egy „brigád” a strandon dolgozott egész héten, amiért „cserében” egyszeri belépőt kapott az egész tábor. Jól működik ez a megoldás évek óta.
A tábor az idén is adományokból, pályázatból valósulhatott meg. A Heinekennél bekövetkezett változás (gyárbezárás) miatt – első ízben – az önkormányzatnál is pályáztunk, sikerrel. Régi támogatóink – Bunge, Kehely cukrászda, Szilágyi és tsa, Kovács Zsolt zöldségboltja, Deszán – az idén is hozzájárultak ahhoz, hogy a megszokott színvonalon – és helyen, a Tisza Cipő Horgásztanyán – teljen az egy hét. Köszönet érte mindenkinek! Ahhoz, hogy folytassuk, továbbra is számítunk rájuk! Az ebédet Halla István és csapata főzte, igazodva a gyerekek ízléséhez.
A délutáni programok változatosak, élményt adók voltak- mondták a gyerekek! Igyekeztünk ebben is,- mint minden részletben – közel teljeset nyújtani nekik!
A második hét – már második évben – a Természetvédelmi táborban telt. Az AKE Debrecennél ismét sikerült pályázatot nyerni. Téma: A Tisza és a Tisza part. Most újdonságként – nagyszülőket is hívtunk, hogy tanuljanak okostelefont, lap-topot kezelni a gyerekektől.
A nagy hőség, a többszöri esőzés és a szúnyoginvázió miatt a „terep foglalkozások” elmaradtak, helyette szakmai előadások hangzottak el, filmeket, képeket néztek a résztvevők, melyek az aznapi témákhoz kapcsolódtak. Globális felmelegedés, klímaváltozás, túlnépesedés, és túlfogyasztás szerepeltek többek között, a Tiszához, Tisza parthoz kapcsolódó programok között. Köszönet az előadóknak: Rusvai Bélának, Kovács Jánosnak, Bognár Máriának, akik „adományként” szemléletesen, könnyen érthetően, fotókkal, filmekkel illusztrálva beszéltek a Tisza, a Tisza part által adott értékekről. A halakról, a gombákról, a vadakról, stb.
Kirándultunk is. Megnéztük a Tisza egyik mellékfolyójának, a Körösnek egyik holtága mellé települt Körösvölgyi Látogatóközpontot, ahol nem csak a vidék élővilágával-, de a Kárpát medence állataival is megismerkedhettünk élőben, a természetes élőhelyükhöz hasonló körülmények között. Majd Békésszentandrásnál a Hármas-Körös folyóra épített duzzasztó-, és hajózsilip megtekintése volt a program. A szakmai vezető érthetően elmagyarázott mindent: miért építették, miként használják, mi a haszna. Felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt érdekes újdonság volt, amit láttunk.
A tábor csúcspontja a Tiszai hajóút volt Szolnoktól Martfűig és vissza. Bár ide is terveztünk szakmai programot a Tiszáról, a partjáról, a folyó építő-, és romboló munkájáról, az élővilágáról, sajnos a technika nem segített nekünk. Leírom, hogy mások gondoljanak rá, ha ilyen programot szerveznek. Bár volt a hajón aggregátor (áramfejlesztő), annak áramleadása nem egyenletes, ezáltal a projektor sem „dolgozik” egyenletesen. Az sem „vált be”, hogy a motor azon a helyen van a padló alatt, ahová a „technikát” praktikus felállítani. Azaz, túl hangos. Üzemelő motor nélkül pedig a hajó az áramlásnak kitéve sodródna a folyómederben össze –vissza.
Ezért a nap elméleti részét – egyeztetve a két előadóval (Horváth Béla ny. vízügyi főmérnökkel, és Urbán Sándorral a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Szolnok megyei elnökével), szeptember közepén a táborzáró alkalmával tartjuk meg. Ekkor a tábor értékelése is megtörténik majd. Itt velünk voltak a Ceglédi-, és a Kisújszállási Városvédő és -szépítő Egyesület ifjú- és felnőtt tagjaiból is néhányan.
Előzetesként – szerénység nélkül – csak jót tudok írni. Visszajáró, érdeklődő gyerekek, több testvérpár, olyan középiskolások is, akiknek már összejött korábban az előírt 50 óra, a téma fontosságát átérző támogatók. Mind, mind adja az erőt, hogy folytassuk. Csak az anyagiak jöjjenek össze! Mi még bírjuk szervezéssel!
Vinczéné Balogh Magdolna
városszépítő