• Érdekes információkat olvashat az Ez + Az alatt!

Megnyertük a Természet védelmi tábort

Megosztás

2018.március 5.
Nyertünk a „táboros” pályázaton!

Nagy öröm ért bennünket! Nyertünk az Alternatív Egyesületek Közössége által kiírt pályázaton!

Még az ősszel kezdődött! Találtam egy pályázatot – többek között – táborok szervezésének támogatására. Azonnal jött az ötlet! A Városszépítő Táboron túl – mintegy jutalomként a „dolgozó” gyerekeknek – szervezzünk egy természetvédelmi tábort. Ez az a téma, amely érdekli a 12-16 éves korosztályt.

A tematika összeállt: egy nap a martfűi vízről (ivóvíz, szennyvíz) szóljon, egy a szelektív hulladékgyűjtésről úgy, hogy lássák, mi lesz szelektívhulladék és a kommunális szemét sorsa. Szenteljünk egy napot a Hortobágyi Nemzeti Parknak, hiszen területileg oda tartozik a Tisza martfűi szakasza. Látogassunk el a területi központjába, a Tiszakürti Arborétumba, ahol a HNP szakemberei segítségével részletesen megismerkedhetnek a környék élővilágával. Nem múlhat el a tábor a Tisza nélkül. A Tisza Cipő Horgászegyesület – melynek a Horgásztanyáján lenne ennek a tábornak is a bázisa – szakemberei szívesen bemutatják a Tisza élővilágát, és lehetőséget tudunk teremteni arra is, hogy a gyerekek horgászhassanak a szomszédban lévő Termál Horgásztavon. S egy napot a madaraknak szentelnénk a magyar madártani Egyesület megyei elnökének a segítségével. Készítenének és kihelyeznének a gyerekek madárodút és denevérszállást. Tábla is hirdetné, hogy adott odúfajták mely madarakat várják költeni.

Elképzelésünk a pályázatokat bírálók tetszését is elnyerte. Most már „csak” meg kell valósítani! Bízunk abban, hogy a táboroztató gyakorlatunk és a természet adta lehetőségek egy jó program alapjai.


Megosztás
Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük