• Adó 1%

Több mint zöldség – Közösségi kertek

Megosztás

Több mint zöldség – Közösségi kertek A mai világ a folyamatos változásról szól. Pl. a valamikor zömmel a mezőgazdaságból élő emberek a városokba települtek, ott találva megélhetést. Most pedig néhány évtizede megindult egyrészt a visszaszivárgás a nagyvárosok vonzáskörzetébe, majd tovább a közeli vidéki településekre. Új életforma (az otthonról dolgozás lehetősége az internet segítségével), a természetközeliség, a saját szükségletre termelés egyre inkább teret hódit.
De vannak sokan, akiknek nincs módjuk-, csak vágyuk a változásra. Ők új formát keresnek. Bár a II. világháború alatt már voltak próbálkozások az éhínség leküzdése érdekében, de csak az utóbbi években vált népszerűvé: a Közösségi kertek.

A Pillangó Fejlesztések Egyesület hozta el 2020. október 13.-,14.-én a Tiszazugba a „Több, mint zöldség” projektjét, amelyet meghirdettünk a környező településeknek. Közülük négy település élt a lehetőséggel. A téma a közösségi kertekről szólt. S a másfél nap nem csak új ismereteket adott, hanem egy új tanulási módot is, mely révén önmagunkból kellett olyan ismereteket kihozni, amelyekre eddig nem gondoltunk, hogy tudjuk. Nem a régi módszerrel, az előadó által elmondottakból tanultunk, hanem közösen, ill. kiscsoportokban, az előadó által kiegészítve jutottunk el a téma megismeréséhez. Pl. majd mindenkinek új volt a swot analízis, amellyel a résztvevők a program végén kielemezték a saját településük, egyesületük a témával kapcsolatos elképzelését.

Közösségi kertek.

Tőlünk nyugatabbra már évtizedek óta népszerű, nálunk az utóbbi évtizedben terjed. Röviden, leegyszerűsítve: adott településen valakinek (pl. önkormányzat, vagy a tulajdonos által nem művelt) területén a lakosok egy része közösen zöldségféléket termeszt. Ezt lehet „saját” parcellásan, vagy közös megművelésben végezni. Az első a népszerűbb.
Mint minden szervezéskor a leglényegesebb egy jó vezető, és egy hozzá kapcsolódó „mag”, akik átgondolják, megtervezik, megszervezik, működtetik azt a csoportosulást, akik ebben részt vesznek. Jó, ha elérhető távolságban van a szaktudás, hogy ne kelljen érte a szomszédba menni, és főként az elszántság! Abból sok kell, főként a kezdeti időszakban, amig beletanulnak a szakmai tudnivalókba, és a közösségi munkába.

S mi a „haszna”? A legfontosabbak: A „tudom, mit eszek” alapon egészségesebb nyersanyag kerül az asztalra, amiért nem kellett fizetni; a szabadlevegőn végzett fizikai munka egészségre gyakorolt hatása; az ismeretátadás egymás között, ezen belül nemzedékek között. Itt működik a „tanuljunk egymástól” elv, mert nem kell mindent magunknak kitalálni, vagy megtapasztalni.

Köszönjük a lehetőséget a Pillangó Fejlesztések Egyesületnek, hogy térítésmentesen elhozták nekünk ezt a programot! Végül, de nem utolsó sorban: velük az AKE Debrecen Tedd jobbá pályázatához (amin mi is évek óta nyertünk) kapcsolódó workshopon találkoztunk, és jöhetett létre ez a képzés.
Köszönet mindkét Egyesületnek! (Akit bővebben érdekel a téma, a honlapjukon megtalálják.)

Képgaléria

Több mint zöldség – Közösségi kertek

Több mint zöldség – Közösségi kertek

Vinczéné Balogh Magdolna
elnök
Martfűi Városszépítő Egyesület

 


Megosztás

Hozzászólások

hozzászólás

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.