A Martfűi Civilkerekasztal szervezésében – folytatva a korábbi évek hagyományát – az idei évben is néhányan felkerestük a Homokon működő Rédey György Iskola tanulóit a karácsonyi ünnepségük keretén belül.
Vittünk a gyerekeknek mindenféle finomságokat, elsősorban sok-sok süteményt, amit a színpadi szereplésük után kínáltunk minden jelenlévőnek. Felemelő érzés volt látni azt az igyekezetet, amellyel a tanárok, nevelők segítették a gyerekeket a sikeres szereplésben, s a gyerekek csillogó szemét, amint élvezték a tapsot, a sikerüket.
Az ilyen programokat minden embernek látni kellene, s biztosan több
“jó ember” lenne a Földön!