• Adó 1%

Martfű várossá történő kinevezése, 35 éve történt

Megosztás

Május elsején ünnepelte a martfűi lakosság, és az ide érkező vendégek a Városi Majálison Martfű várossá történő kinevezését. Annak a településnek, ahol volt idő, amikor többen dolgoztak a Tisza Cipőgyárban, mint az össz lakosok száma.

Sokan, sok féle képpen megemlékeztek erről az eseményről. Volt köszöntő, a gyerekek megrajzolták, hogy ők milyennek látják/szeretnék Martfűt, volt főzőverseny, vendégebéd, de az „ilyen volt- ilyen most” képek előtt is sokan időztek. Az ünnepi műsor összeállítói igyekeztek minden korosztálynak a kedvében járni.
Helyi művészeti csoportok (kicsiktől a régebben voltak fiatalokig) köszöntötték a Várost és mutatták meg a Majális kedvéért a Kikötő térre érkezőknek hol tartanak abban a művészeti ágban, amiben tevékenykednek. Így láthattuk a kicsik művészi táncait különböző korcsoportban és formációban, hallhattuk a nyugdíjasok népdalkörét, figyeltük a fiatal „harcművészeink” bemutatóját, de együtt járt a lábunk (na, jó, csak ültünkben) a népitánc-csoport tagjai által diktált pattogós ütemre is.

Remekül sikerült a Martfű Szuper csúcshely (aki nem tudja, mi az – nézzen utána az interneten) zenéjére összehozott flashmob, amelybe bárki bekapcsolódhatott.
Volt népművészeti kirakodóvásár, foltvarrók, mézeskalácsos, mind helyiek.

Természetesen voltak „külső” előadók énekben, zenében, sportban, ételben, italban, vidámparkban, és minden, ami a Majálisok kellékei.

Az időjárás is a martfűiekkel ünnepelt, így csodálatos időben töltötték el az időt a helyi résztvevők: munkahelyi közösségek, baráti társaságok, civilek, és klubok tagjai, és a vendégségbe ide érkezők.

A polgármester köszöntőjében kiemelte: a város ügye rendben van, most már csak a „finom hangolások” vannak hátra. Ehhez pedig minden adottság meg van. Úgy legyen! Előre a következő 35 év felé!

Martfű 35 éves 2024

Megosztás

Hozzászólások

hozzászólás

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.