Megérkezett a Ráday Mihály Város és Faluvédő Szövetség Ifjúsági pályázatának Vándorkiállítása Martfűre.

Megosztás

Már hagyomány, hogy az adott év Ifjúsági pályázatának győztes alkotásai Martfűn töltik a Karácsonyt.
Egész Adventra a szépséget, a színeket, a vidámságot árasztják magukból a kedves rajzok, amelyeket ilyenkor a Mikulás és segítői, a hozzájuk érkező sok-sok martfűi kisgyerek szüleikkel, nagyszüleikkel – mindannyian örömmel nézegetnek!
De az egész Általános Iskolát megmozgató Mesejátékon résztvevő gyerekek és a színháztermet háromszor megtöltő nézőközönség is megcsodálhatja a rajzokat. Azokat, amelyeket erre a már több mint három évtizede megrendező versenyre beküldött sok száz munkából a legjobbaknak ítélt meg a neves zsűri.

Miután a pályázati kiírás a következő évre már meg is jelent, itt is lehet ötleteket, kivitelezési módszereket látni, tanulni, ellesni a gyerekeknek, tanáraiknak, szüleiknek egyaránt.

Ez a kiállítás is hozzásegítheti a martfűi, tiszaföldvári gyerekeket, hogy 2024. februárjáig még szebb, kreatívabb, egyedibb rajzokat készítsenek és juttassanak el a versenyre. Ebben lesz segítségükre immár 10. alkalommal a Martfűi Városszépítő Egyesület kollektívája.

Széphegyi László, a Szövetség elnöke az alábbiakat írta a kiállítás megnyitó alkalmából: „ A Szövetség vezetősége nevében tisztelettel köszöntöm a
szervezőket, a kiállítás látogatóit.
Remélem, ismét sok martfűi pályázattal találkozhatunk a tavaszi zsűrizés során, ill. a jövő évi budavári kiállításon.”

Vinczéné Balogh Magdolna
elnök

Vándorkiállítás 2023

Megosztás

Hozzászólások

hozzászólás

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.