• Adó 1%

Szabadidő Tábor Martfűn Adományokból

Megosztás

Az idén 3. alkalommal tudtunk két tábort szervezni a gyerekeknek. De most „kicsit” másként, mint a korábbi években. Ide is begyűrűzött a koronavírus. De megtartottuk, a gyerekek jól érezték magukat, és ez a legfontosabb!

Mindkét évben először volt a Városszépítő tábor, majd utána – mintegy jutalomként – a másik. Az idei Szabadidős táborunk – szervezési okok miatt – egy időben zajlott a Civilvezető képző táborunkkal, és hamarabb, mint a Városszépítő „dolgozós” tábor. Becsületére váljon a szülőknek és a gyerekeknek, hogy csak elvétve, „hivatalos” – azaz családi nyaralások miatt nem volt minden gyerek a 2. táborban.

Ez a tábor most a szabadidőről szólt, annak különböző formáiról.
A gyerekek sokat kreatívkodtak. Ajándékokat készítettek üres üvegekből, macskatápos dobozokból, termésekkel, magvakkal, tobozokkal, csipkével, szalaggal, fonalakkal. Ügyesek voltak, sok ötletük volt, amit meg is tudtak valósítani. A kellékeket tagjaink adták, adományokból, és egyesületi keretből biztosítottuk.Az elkészült „alkotásokat” ajándékba vittük a kirándulások alkalmából.

Város ismertetőket is szerveztünk nekik. Ceglédre és Jászberénybe mentünk. Cegléden találkoztak koruk béli városvédő fiatalokkal, és egy sportverseny keretében még meg is küzdött egymással a két csapat! A lányoknál martfűi győzelem született Schmidt Hajnalka révén, a fiúknál a ceglédiek voltak erősebbek, ügyesebbek. Mindkét kirándulás alkalmából volt lehetőség sportolni, játszani. A sport mellett verset írtak megadott szavak kötelező felhasználásával, igazi fiatalos ötletekkel lepték meg a felnőtteket! Köszönjük a lebonyolítást Kovács Ágnesnek Szolnokról.
Mindkét városban megnéztük a legfontosabb, legérdekesebb látnivalókat. Cegléden Kocsis István a Ceglédi Városvédő és Szépítő Egyesület elnöke beszélt Cegléd kialakulásáról, a múltjáról, jelenéről. Majd a Református Nagytemplom timpanonjához is fel lehetett menni a templomismertető után – ami révén fentről láthattuk Cegléd egy részét.
Jászberényben hivatásos idegenvezető gondoskodott arról, hogy a legfontosabb tudnivalókat megismerjük, majd a Lehel kürtjét is láthatták a Jász Múzeum megtekintése kapcsán.

Sportra itthon is volt lehetőség. Új dolog volt, hogy annak lebonyolítására régi táborosainkat, az IKSZ-es diákjainkat kértük meg. Bodzsár Balázst és Schmidt Gergőt valamint Angyal Gergőt. Új szerepkörben próbálhatták ki magukat.

Volt egy természet-, környezettudatos feladatuk is a táborosainknak. Fecskefészkeket készítettek felnőttek irányításával. Balajti Imre martfűi fiatalember hozta az ötletet. Mivel beleillik a tevékenységünkbe, és megvalósíthatónak ítéltük, belevágtunk. Az idén a mű fecskefészkeket készítették el a gyerekek Hári Antal tagtársunk irányításával, aki már az idén megcsinálta, a fecskék pedig be is lakták náluk azokat. Az anyagköltséget az 1 %-os adófelajánlásból fedeztük, mert úgy gondoljuk, ez is olyan projekt, amely az egész város érdekében készül. Több fecske = kevesebb szúnyog! Öröm, hogy Balajti Imre a Fecske motel műszaki rajzát is elkészíti, valamint a felajánlotta, hogy jövő tavasszal a fecskék érkezésekor sarat is biztosít nekik, ha csinosítani, alakítani akarják az általunk készített fészkeket.

Vinczéné Balogh Magdolna
elnök


Megosztás

Hozzászólások

hozzászólás

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.