• Adó 1%

Ismét eltelt egy év, lassan vége a kertművelés idényének, és betakaríthatjuk az ez évi termést

Megosztás

Kedves Egyesületi tagok, nevező Kertgazdák, Program koordinátor, Zsűri tagok! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ismét eltelt egy év, lassan vége a kertművelés idényének, és betakaríthatjuk az ez évi termést!

Örömmel tölt el, hogy Martfű immár 5. alkalommal csatlakozott kezdeményezésemhez „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei országos programhoz, és rendezte meg „A legszebb konyhakertek” helyi versenyt.

A város által eddig elért szép eredményei méltán bizonyítják, hogy nem kell ahhoz kis falunak, lenni, hogy szép konyhakerteket tudhassunk magunkénak.
A martfűiek, méltán lehetnek büszkék gyönyörű konyhakertjeikre, hiszen országos szinten is megállták már helyüket, több kertjük is elnyerte Magyarország legszebb konyhakertje országos díjat.

Természetesen nem kell a nyeréshez országos díj, hiszen aki ebben a programban, versenyben részt vesz, az mindenki győztes! Mindenki munkája érték és elismerésre méltó, és a mi talán a legfontosabb: Önök, kertművelők és nevezők a mérce, a példa mindenki számára!

Önök már tudják, mekkora értéke van a földnek, a kertinkának, és milyen
jó érzés saját termést fogyasztani, adni belőle a szomszédoknak, barátoknak, ismerősöknek.
Ehhez természetesen kell egy olyan elhivatott csapat is, akik meglátják az értéket, és azt a lakosság felé követendő példaként állítják.

Szeretném ezért köszönetem és gratulációmat kifejezni a Martfűi Városszépítő Egyesületnek, Szekeres Mónika Gizellának, hogy „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei országos programhoz való csatlakozásával töretlenül segíti kezdeményezésemet, és évek óta a program lelkiismeretes koordinátora is egy személyben, a zsűri tagjainak, akik az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is gondos és lelkiismeretes munkával vitték végig ezt a programot!

A kertművelőknek szívből gratulálok, a mai naphoz sok sikert!
További munkájához, életéhez kívánok mindenkinek jó egészséget, sok erőt, szerencsét, töretlen kitartást, és a jó Isten áldását!

Karcag, 2018. október 24.

Kovács Szilvia – ötletgazda, programigazgató
Karcag város alpolgármestere


Megosztás

Hozzászólások

hozzászólás

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.